Van egy
hasznos tipped?

Vidéken is lehet bútort venni

Amikor bútor vásárlást tervezünk, sokan elfelejtik, hogy vidéken is lehet minőségi bútort venni. Egy debreceni bútorbolt éppen olyan jó, mint egy pesti, de a házhoz szállításon sokat spórolhatunk.

Keret Vidéken is lehet bútort venni

Lakberendezőként sokszor fordul elő, hogy az ország különböző tájain kell dolgoznom. Vidéken ízléses otthont berendezni lényegesen nagyobb kihívást jelent, mint Budapesten, főleg, ha költséghatékonyabb, kész elemekből álló megoldást kell választani.

Hosszú évek tapasztalata alapján azonban azt mondhatom, hogy ilyenkor sem kell kétségbe esni. Ma már vidékén is rengeteg olyan bútorbolt található, ahol sok értékes és szép bútort lehet megvásárolni.

A legutóbb ülőgarnitűrát kerestem Győrbe, az egyik ügyfelem részére. Az internetes keresőn nagyon hamar találtam közelebb eső bútorboltot, így az egész sokkal olcsóbb volt, mintha budapesti boltban válogattam volna.

Ugyanannak a cégnek, akiktől az ülőgarnitúrát rendeltem, van debreceni bútorboltja is egyébként, ahol szintén nagyon sok minőségi termék kapható.

Bár sokan ódzkodnak tőle, hogy vidéken vásároljanak bútort, én maximálisan ajánlom ezt a megoldást mindenkinek, aki igényes otthont szeretne.

Weboldal címe: www.doktorkanape.hu/

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI PC, TÁBLAGÉP TIPPEK

Lakberendezés, dekorálás A – Z-ig

Lakberendezés, dekorálás A – Z-ig

Otthonunk megtervezése nem kevés fejtörést igényel. Az étkező garnitúra kiválasztása éppoly fontos, mint hogy milyen színű festék vagy tapéta kerül a falra. Érdemes mindent alaposan átgondolni.

Wellnessezz otthon kedvedre!

Wellnessezz otthon kedvedre!

Régóta vágysz arra, hogy egy-egy kényeztető kikapcsolódás, például az infraszauna ne pusztán ünnepi program legyen, hanem a mindennapjaid részét képezze? Akkor adunk pár tippet a megvalósításra!

Oldja meg a családi vagy irodaköltöztetést egyszerűen!

Oldja meg a családi vagy irodaköltöztetést egyszerűen!

Mindenkinek szüksége lehet költöztetésre, akár egyik lakásból a másikba, akár egy irodaköltöztetést kell elintézni. Lássuk, hogy történik a költöztetés Budapesten vagy vidéken! Mire kell készülni?

Hogyan válasszunk autós kamerát?

Hogyan válasszunk autós kamerát?

Vajon minek vesz egy hétköznapi sofőr autós kamerát? Szerintem ennek két oka lehet. Az egyik, hogy az illető roppant elővigyázatos, és tudja, hogy baleset esetén a felvétel döntő bizonyíték lehet, amennyiben a felek nem tudnak megegyezni a vétkességet illetően. A másik, hogy egy nyikhaj meredek felvételeket készít, amiket aztán brahiból feltol a netes videomegosztókra.

A használt asztali PC vásárlás előnyei

A használt asztali PC vásárlás előnyei

Amikor az ember számítógépe bemondja az unalmast, és újat kell vásárolni, sok tényezőt szükséges figyelembe venni. Mekkora legyen a memória, milyen grafikus kártya legyen benne, mekkora vinyóra van szükségünk? Fontos kérdések ezek, azonban legalább ennyire fontos az ár is. Mielőtt fejvesztve rohannánk az első szaküzletbe, nézzünk szét a használt asztali PC-k között is - meg fogunk lepődni!